
A mostanság igencsak gyengélkedő Chelsea Nápolyban sem ragyogott, és egy 3-1-es pofonba szaladt bele, ami után igencsak nehéz lesz a továbbjutás a Bridge-n. Külföldi szakportálok pedig nem 'csak' a csapat eredményein csámcsognak, de minden alkalmat megragadnak AVB 'fúrására' is.
Tegnap ugye Lampard és Essien sem került be a kezdő tizenegybe, míg a mostanában nem villogó Meireles ott volt a kezdő sípszónál a pályán. Rajtuk kívül még Luiz és Ivanovics is szerephez jutott, akiknek a nyakába varrta a nemzetközi sajtó a Chelsea vesztét - bár ezeken a posztokon aligha lehet megkérdőjelezni Boas igazát.
Voltak ugyan helyzetei a Chelsea-nek is, azonban csak Mata tudta bevenni De Sanctis hálóját, ami kevésnek bizonyult.
"Kiváló eredmény lett volna, ha meg tudjuk tartani a vezetést, de nem sikerült." - kesergett Mata.
"A Napoli egy rendkívül erős csapat otthon, de még van egy visszavágó a Bridge-n, ahol 100% biztos, hogy be fogunk találni. Várható volt, hogy nyílt sisakos küzdelem lesz, és hogy Hamsík, Cavani és Lavezzi le fognak rohanni minket a kontráknál." - elemezte a látottakat Juan.
"Megvoltak a helyzeteink, és biztos vagyok benne, hogy a Stamford-on ezeket góllá tudjuk fordítani. Bízom a csapatban. Nem vagyunk halottak! Nem lesz egyszerű dolog, de úgy érzem sikerülni fog." - bizakodott a spanyol.
